Két év kihagyás után, idén harmadik alkalommal köszöntötte a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának Hallgatói Önkormányzata a diplomaszerzés előtt álló hallgatókat.
Április 21-én este a Főépület Díszudvarán impozáns környezetben ünnepelhettek a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának végzős hallgatói a harmadjára megrendezett, immár hagyománnyá kiszélesedő Végzős Bálon. Az esten meghívott vendégként részt vett az intézmény igazgatósága, a Kar vezetősége, valamint a Tanulmányi Osztály vezetői is. A belépő párokat és baráti társaságokat lenyűgöző díszítés- és világítás, arany fényfüzérrel dekorált fotófal és elegánsan megterített asztalok fogadták.
Az eseményt Nagy Péter, a Természettudományi és Technológiai Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke nyitotta meg, aki kiemelte, hogy mennyire fontos az, hogy ne csak az egyetem kezdetét, de a végét is igényesen ünnepelhessék a munka világába kilépő hallgatók:
„Úgy gondolom, hogy a hallgatói pályafutás méltó lezárása nem lehet más, mint egy végzős bál, amely a Debreceni Egyetem gólyabáljaival együtt megadja a keretes szerkezetet az egyetemen eltöltött legalább 3 évnek.” – foglalta össze beszédében Nagy Péter.
Ezt követőn Kun Ferenc, a Kar dékánja megköszönte a Hallgatói Önkormányzat, munkáját és hozzátette:
„A végzős bál teljesen más, mint a gólyabál, hiszen most azokkal ülnek ellenben, akikkel közösen küzdötték végig az elmúlt 3 évet”. A Kar dékánja ünnepélyes beszédében hangsúlyozta a hallgatók előtt álló új életszakasz fontosságát és visszaemlékezett saját egyetemi éveinek befejeztére, a szomorú végre és izgatott kezdetre.
A köszöntők után következhetett az est egyik fénypontja, a dísztű-avatás és oklevél átadás, amely 2018 óta nyújt örök emléket az itt végzett hallgatóknak annak érdekében, hogy soha ne felejtsék el Alma materüket.
A hallgatók a dísztű-avatást követően pezsgővel koccintottak, majd svédasztalos vacsorával, ötféle főételből és desszertből válogatva csillapíthatták étvágyukat.
A vacsora után a felejthetetlen hangulatról és a hajnalig tartó talpalávalóról Mr. Judge gondoskodott.
DEHDK Sajtóiroda – Pálinkás Réka
Fotók: Balogh Albert
bővebben