Ezer fény éjszakája
Ezer csillag ragyogta be a november 17-ei éjszakát a Hall Debrecenben. Idén is megrendezték az International Student Union (ISU) legnagyobb kulturális eseményét, A Night of Thousand Lights néven, amely ezúttal a Roxfort varázslatos világába repített minden résztvevőt.
„Nem csak az fontos, ami védett”
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Zöld Börzét a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi-és Környezetgazdálkodási Karának Főépületében november 14-én.
Áll a bál a Debreceni Egyetemen
Fényűző ruhák, impozáns díszletek, felejthetetlen pillanatok. 2023-ban is megrendezték a gólyabáli eseménysorozat, mely három napon keresztül töltötte meg élettel a Debreceni Egyetem Főépületét.
Egy kortynyi hungarikum
Szőlőpréselés, hazai bor, nóták és táncház. Így telt a Szüreti kavalkád a Kazánház Egyetemi Klubjában október 27-én.
Kari HÖK választások 2023
Az eredményes kari hallgatói önkormányzati választások után, október 26-án az egyetem Főépületének Aulájában megtartották alakuló üléseiket a Debreceni Egyetem kari Hallgatói Önkormányzatai.
Fergeteges buli a Zeneművészeti Karon
Hatalmas családdá kovácsolódott a Zeneművészeti Kar október 5-én az Önkormányzati Nap egész napos programsorozatának alkalmával.
Ha egyetemi foci, akkor Buzánszky
Megtartották a 2023/24-es Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) megnyitóját és sorsolását. Újra rekordszámú csapat nevezett, és ezúttal is megrendezik a női divízió mérkőzéseit.
Még egy plusz, az Erasmus
„Gyere be, hogy kimehess!” – így szólt a Külügyi Börze mottója, amelyet az idén 25. alkalommal rendezett meg a Hallgatói Külügyi Bizottság ifjúsági szervezete (DEHÖK-EHKB) és az Erasmus Debrecen a Debreceni Egyetem Főépületében.
Gólyatábor 2023: Isten hozott a Debreceni Egyetemen!
Közel 2500 gólyával, azaz elsőéves hallgatóval telt meg a Debreceni Egyetem főépületének környéke. Tömött sörpadok, fergeteges esti bulik, szoros, új barátságok és lelkes, frissen érkezett hallgatók– nagyjából így lehetne összefoglalni a két mozgalmas hetet. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, mi is történt augusztus 23. és szeptember 1. között.
Érzelmes végjáték a tavaszi Buzánszky-döntőn
únius 29-én, csütörtökön befejeződött a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) és a Kozma Mihály Futsal Kupa tavaszi szezonja. Érzelmes döntőkön vagyunk túl, hiszen történt címvédés, illetve a „trónfosztók” is a magasba emelhették a trófeát.

Aktuális
Felhívásaink
Kollégiumok
A Debreceni Egyetem jelenleg 4.800 kollégiumi férőhellyel rendelkezik, amelyből 922 Magyarország egyik legkorszerűbb diákotthonában, a Campus Hotelban található. További 1.700 férőhelyet az elmúlt öt évben újítottak fel, illetve 600 férőhely tíz éven belül épült, jó állapotban lévő épületekben található. 2015-ben a kollégiumba jelentkező hallgatók 89 %-át sikerült elhelyezni, ami országosan is kiváló arány.
Ösztöndíjak
A Debreceni Egyetemen a hallgatói tanulmányi és szociális alapon járó térítések és juttatások rendszerét a felsőoktatási hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet, illetve a rendeletben foglaltak alapján „A Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata” állapítja meg. A szabályzat szerint a következő juttatásokat kaphatják meg a hallgatók.
Szociális ösztöndíj

Versenyek
Jelentkezz, ha megmérettetnéd magad a sok tanulmányi- és sportversenyeink egyikén. Válaszd ki legördülő menünkből azt, amelyik érdekel, mi pedig megmutatjuk, miről szól és meddig lehet rá jelentkezni, hogyan készülj fel.
Sport
Egy évtizeddel ezelőtt kezdődött el a Debreceni Egyetemen az a sportfejlesztési program, mely mintaként szolgál a hazai felsőoktatási testnevelés-, és sport számára. Egyetemünk sportolói életutat kínál a tanulásban és sportban is kiemelkedő sportolóknak. Ezzel hívja fel a figyelmet, miért fontos a rendszeres testmozgás, és megmutatja a testgyakorlás hagyományos és újszerű lehetőségeit, melyet összekapcsol az egyetemista korosztály jellemző kulturális igényeivel. A Debreceni Egyetem mára az egyik legeredményesebb intézmény lett az országos egyetemi bajnokságok tekintetében, sőt olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnok hallgatóink is vannak.

Ismerj meg minket
A DEHÖK
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata (DEHÖK) alapszabályának megfelelően a HÖK képviselőit, illetve tisztségviselőit általános és titkos választásokon a hallgatók választják meg, a választás során mindenki választó és választható. Nálunk Debrecenben a HÖK kétszintű szervezet. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat mellett és annak részeként működnek a kari HÖK-ök, amelyek kari szinten képviselik a hallgatókat, képviselőiket delegálják a kari tanácsokba, bizottságokba és a DEHÖK küldöttgyűlésébe.
DEHÖK válaszol
Ezen az oldalon kérhetsz segítséget a DEHÖK-től amennyiben elakadtál egy tanulmányi vagy bármilyen más, az Egyetemet érintő probléma során. Mielőtt kérdést teszel fel, használd az alábbi keresőt, és nézd meg a GYIK-et.
Kari HÖK-ök
Egyetemünknek 14 kara van, melyek mindegyikén kari hallgatói önkormányzat (HÖK) szerveződik. Ebben a menüpontban a kari HÖK tagjait, a tagok feladatköreit és a szervezet ügyeleti rendjét, valamint elérhetőségeit találod.
Bizottságok
A DEHÖK munkáját Bizottságok segítik. Katints és tudj meg többet az Egyetemi Hallgatói Rendezvényszervezési Bizottságról, a Külügyi Bizottságról és a Környezetvédelmi Bizottságról.
Rendezvények
Egy évtizeddel ezelőtt kezdődött el a Debreceni Egyetemen az a sportfejlesztési program, mely mintaként szolgál a hazai felsőoktatási testnevelés-, és sport számára. Egyetemünk sportolói életutat kínál a tanulásban és sportban is kiemelkedő sportolóknak. Ezzel hívja fel a figyelmet, miért fontos a rendszeres testmozgás, és megmutatja a testgyakorlás hagyományos és újszerű lehetőségeit, melyet összekapcsol az egyetemista korosztály jellemző kulturális igényeivel. A Debreceni Egyetem mára az egyik legeredményesebb intézmény lett az országos egyetemi bajnokságok tekintetében, sőt olimpiai bajnok, világbajnok és Európa-bajnok hallgatóink is vannak.

Rendhagyó Buzánszky Kupa díjátadó
Március elején már javában zajlottak a sportrendezvények szervezése a Debreceni Egyetemen, azonban az intézmény Sportbizottsága és a Sporttudományi Koordinációs Intézet által szervezett sportprogramokat egytől-egyig le kellett mondani, esetleg elhalasztani a kialakult pandémiás helyzet miatt. Habár idén a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) összecsapásai a rendkívüli helyzetben hagyományos formájukban elmaradtak, a szervezők felismerték az egyre népszerűbb e-sport lehetőségét, így a közkedvelt és feltörekvő futball-videójáték segítségével, a FIFA20-szal gondoskodtak a tavaszi szezon labdarúgótornájáról.
„Ez az egyetlen sportág, amit a koronavírus sem tudott megállítani” – interjú Sánta Jánossal
A koronavírus-járvány március közepi megjelenése ellehetetlenítette a tömegrendezvényeket, a Debreceni Egyetem számos népszerű hallgatói programja is elmaradt. A rendkívüli helyzet viszont teret adott a feltörekvő, és a fiatalok körében egyre népszerűbb e-sportnak, ezt ismerték fel a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) szervezői. Az elmúlt hetekben induló FIFA- és League of Legends-bajnokságokról, valamint az e-sport helyzetéről beszélgettünk Sánta Jánossal, az intézmény Sportbizottságának elnökével.
„A mozgás gyógyszer” – interjú Lenténé Dr. Puskás Andreával
Miután a koronavírus-járvány hazánkban is felütötte a fejét, a kormány döntése alapján a felsőoktatási intézmények átálltak a távolsági oktatásra. A Debreceni Egyetem hivatalosan március 23-tól tartja a kapcsolatot ilyen formában a hallgatókkal. A rendkívül helyzet okozta tartós otthonlét alatt nem csak szellemi, hanem testi frissességünk fenntartása is fontos – ennek lehetőségeiről kérdeztük Lenténé Dr. Puskás Andreát, a Sporttudományi Koordinációs Intézet igazgatóhelyettesét, aki a félévi testnevelés-kurzusok teljesítéséről is tájékoztatott.
Buzánszky Kupa konzolokon!
A Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) küzdelmei a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben hagyományos formájukban elmaradnak, azonban a szervezők a népszerű futball-videójáték, a FIFA20 segítségével így is biztosítanak a tavaszra egyetemi labdarúgótornát.
Sorsoltak a Buzánszky Kupában
Kisorsolták a csoportokat a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) három férfi divíziójában és a Női Ligában. A szervezők ezúttal is egész estés programmal várták a játékosokat a Red and White-ban március 4-én.
Ha február, akkor futballünnep
Hagyományokhoz híven, az új év második hónapjában rendezték meg az ősszel kezdődött Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) és a Kozma Mihály Futsal Kupa közös nagydöntőit. Az ország legnagyobb egyetemi futballrendezvényének a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpont sportcsarnoka adott otthont február 19-én.
Közösség, Sport – Menta Kupa
Idén is megrendezte a Debreceni Egyetem Mentálhigiéniás és Esélyegyenlőségi Központja (DEMEK) a Menta Kupa futballtornát, a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa (BJLEK) társrendezvényét a Böszörményi úti Campuson október 11-én.
Újra indul a meccsdömping
Kisorsolták az idén tizenöt éves Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa 2019/2020-as szezonjának őszi csoportbeosztását. A nevezőket a hagyományokhoz híven egész estés program várta a Red and White-ban szeptember 25-én.
Történelmi debreceni siker a második Jurista kupán
Győrött rendezték meg a II. Jurista kupát április 25-28. között, melyen több mint 70 fős delegációval képviseltette magát a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar. A sportolók sárkányhajóban, kispályás labdarúgásban, röplabdában, és kosárlabdában mérhették össze a tudásukat, a debrecenieket szép számú szurkolótábor kísérte el a vizek városába.
Debreceni siker a Medikus Kupán!
Négy esztendő elteltével újra a Debreceni Egyetem adott otthont a Medikus Kupának, amely immár 47. alkalommal igyekezett közelebb hozni egymáshoz az ország négy orvosi egyetemének hallgatóit és oktatóit. Az idei eseményt még különlegesebbé teszi, hogy az összesített egyetemi pontversenyben „hazai” győzelem született.