A Debreceni Egyetem hallgatói ismét Bognár István Ádámot választották a DEHÖK elnökévé.
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának 66 tagú küldöttgyűlése egyetemi hallgatói önkormányzati tisztújítást tartott. Április 25-én, a Főépület Aulában rendezett DEHÖK Küldöttgyűlésen a kari HÖK delegált képviselők dönthettek az elnök személyéről.
A DEHÖK Elnöksége a DE Hallgatói és Doktorandusz Képviselet Alapszabálya értelmében március 28-án írta ki a pályázatot az EHÖK elnöki tisztségre, melyre az április 12-i határidőig egy pályázat érkezett. Az egyedüli elnökjelölt 20 percben ismertette a küldöttgyűlésen a pályázatában is megfogalmazott elképzeléseit, célkitűzéseit a következő 2 éves ciklusra.
-Az elmúlt két évben elért eredmények láttán büszkék lehetünk a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának csapatára! Szerencsés vagyok, hogy együtt dolgozhatok Veletek, azokkal, akik napról-napra segítettétek a szervezet munkáját- fogalmazott prezentációjának felvezetőjében Bognár István Ádám.
Kiemelte, hogy az elmúlt két évben az egyik legfontosabb feladat a szervezet brandjének újragondolása és vele együtt a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának új arculati megjelenése volt. Az arculat és brand építés kapcsán hangsúlyozta, hogy a következő két év feladati között szerepel a kari HÖK logócsalád kialakítása, az EHÖK különböző bizottságainak arculati megújítása és az egyetemi ajándéktárgyak kínálatának bővítése. A szervezet a tavalyi évben újraélesztette a Debreceni Egyetemi Napokat, ezáltal is gazdagítva a rendezvényeik tárházát. Ahhoz, hogy a Hallgatói Önkormányzat által szervezett rendezvények előkészítése hatékonyabbá váljon, szükség volt a kari HÖK képviselők átgondolt tervezésére és egy belső-megrendelő rendszer kialakítására. Ennek sikerét igazolja, hogy az elmúlt évben 250 rendezvényt szerveztek a HÖK képviselők.
A DEHÖK elnöke a 2016-2018-as ciklusra vonatkozó pályázatában nagy hangsúlyt fektetett a szervezet kommunikációjának fejlesztésére. A kommunikáció terén az elmúlt ciklus fontos vállalása volt az online felületeken történő megújulás, fontos mérföldkő volt az új DEHÖK honlap megtervezése és létrehozása.
Az elnöki program a DEHÖK regionális, határokon átnyúló szerepvállalásának további erősítését is célként tűzte ki. Az egyetemi beiskolázás kapcsán “információs csomag” létrehozása és tehetség-mentorálas volt kiemelt pontja még a pályázatnak. További feladatként említette a növekvő külföldi hallgatói bázis érdekképviseleti rendszerének újragondolását, egységes szabályzatrendszer kialakítását és az EHÖK-platform létrehozását az angol nyelven tanuló hallgatók számára. Új elemként szerepelt még a pályázatban a DEHÖK Mentor-program, kortárs-mentor program és hallgatói-korrepetitor rendszer kialakítása is. A pályázati bemutató végén megnevezte elnökhelyettes-jelöltjét és öt alelnök-jelöltjét is Bognár István Ádám.
A küldöttgyűlés tagjai papír alapon, titkos szavazással, 66 igen és 0 nem szavazattal választották ismét Bognár István Ádámot a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnökévé. Tisztségét 2018. július 1. és 2020. június 30. között töltheti be.
A DEHÖK elnökhelyettese július 1-től továbbra is Csont István (BTK). A Böszörményi úti campusról Vincze Éva (MÉK), a Nagyerdei körúti campusról Deák Máté Sándor (NK), az Egyetem téri campusról Szikszai Tamás (BTK), a Kassai úti campusról Arnóczki Tamás (IK), a külföldi hallgatók rendezvényeiért felelős alelnökként Sayed-Ahmad Mohamed (ÁOK) kinevezését támogatta a küldöttgyűlés. A DEHÖK kabinetfőnöke továbbra is Molnár Dániel (BTK).
A választás eredményhirdetését követően Pintér Ákos, a Debreceni Egyetem általános rektorhelyettese köszöntötte elsőként a megválasztott elnököt. Kiemelte, hogy az egyetem vezetése is megerősíti azt, hogy nagyon jól tudnak együttdolgozni a hallgatókkal és sok sikert kívánt a DEHÖK csapatának.
A küldöttgyűlés zárásaképpen a Hallgatói Önkormányzat 2017. évi működéséről és gazdálkodásáról szóló beszámolót ellenszavazat és tartózkodás nélkül jóváhagyták a képviselők.
DEHDK Sajtóiroda
Fotó: Balog Albert
bővebben