Pogácsával és forró teával látta vendégül a Külügyi Bizottság adélelőtti előadásokra igyekvő hallgatókat. A Főépületben terített asztallal és széles mosollyal várták a korán kelőket, akik a mobilitási programokról is kérdezhették a szervezőket.
A váratlan reggelit a mobilitás jegyében szervezte meg február 20-án, a Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottsága. A „MobilityBreakfast” névre kereszteltakcióval hívták fel a hallgatók figyelmét arra, hogy hamarosan lejár a jelentkezési határidő a külföldi ösztöndíj-pályázatokra és szakmai gyakorlatokra.
-A MobilityBreakfast-tel arra szeretnék ösztönözni az egyetemistákat, hogy járjanak utána a különféle mobilitási pályázatoknak, ismerjék fel az ezekben rejlő szakmai- és nyelvtanulási lehetőségeket és nem utolsó sorban azt a hatalmas élményt, amit ez a kaland tartogathat számukra – foglalta össze a kezdeményezés célját Bajnay Flóra, a Külügyi Bizottság elnöke.
A Campus Mundi-val utazók akár az Egyesült Államokba, Kínába, Japánba, Új-Zélandra, vagy akár Brazíliába is eljuthatnak. Mindkét program keretében magas ösztöndíjakra számíthatnak a jelentkezők, amelyek egyéb juttatásokkal is kiegészíthetőek (pl: utazási támogatás, szakmai gyakorlat esetén fizetés, stb.)
-Az Erasmus+ programmal az Európai Unió bármelyik tagállamában, azon kívül pedig Macedóniában, Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában és Törökországban tölthetnek el tanulmányi céllal egy vagy két szemesztert a debreceni hallgatók. Több mint négyszáz partneregyetemmel állunk kapcsolatban, ezek listája megtalálható a weboldalunkon. Aki a 2018/19-es tanév őszi félévében szeretne utazni, annak rövid időn belül döntenie kell, hiszen a kiírásokra március 20-ig lehet jelentkezni – emelte ki Jánosy Orsolya, a Nemzetközi Iroda vezetője.
A Főépület után a Böszörményi és Kassai úti campuson is érdemes résen lenni: a szervezők bármikor felbukkanhatnak némi pogácsával és lélekmelengető teával a következő hetekben.
DEHDK Sajtóiroda- Hajdú Orsolya
Fotó: Balogh Albert
bővebben