A két napos eseményt idén tavasszal immár második alkalommal szervezte meg a Campus Hotel Kulturális Bizottsága, az Állam- és Jogtudományi Kar, illetve az Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzata. A korábban Campus Majális néven futott programsorozat változtatásokkal tele, új időponttal és új helyszínekkel várta a kikapcsolódni vágyókat április 10. és 12. között, a Lovardában.
A kisebb fesztiválnak is betudható rendezvényen, kiemelt szerepet kapott a sport. A mozogni vágyók kosárlabda versenyen, focitornán illetve bowling bajnokságon mérkőzhettek meg egymással.
“Rengeteg jelentkezőnk volt, nagyon örülünk neki, hogy a hallgatók ennyire szeretnek sportolni és a bajnokságok, versenyek programjain részt venni.” – tette hozzá Debreceni Cintia, az Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke.
Idén újítás volt, hogy a rendezvény keretein belül szervezték meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Lan Partyt, új, tágasabb és modernebb helyszínen, a Hallban. A második napon a jó időnek köszönhetően a szabadidős programokon volt a hangsúly. Az IK HÖK igazi kerti parti hangulatot teremtve grillezéssel kedveskedett, ami után a fröccsteraszon illetve az IT Services Sörpong bajnokságon csillapíthatták szomjukat a kilátogatók.
A szervezők idén egy igazi különlegeséggel is készültek, a Snappy photobox segítségével instant kép formájában örökíthették meg a Szevasz Tavasz legjobb pillanatait a hallgatók, amit azonnal elektronikus és nyomtatott formában is kézhez kaptak. Az est folyamán a Cloud 9+, Greg Trade majd a Debrec’N’Bass gondoskodott a hajnalig tartó mulatságról.
DEHDK Sajtóiroda KM.
Fotó: Nagy Balázs
bővebben