Kosárlabda
Sorsdöntő mérkőzést játszik a DEAC Kamilla Gyógyfürdő a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában. A tavalyi keleti ezüstérmes Békés elleni rangadó tétje nem más, mint az alapszakasz-győzelem. A találkozóra április 1-jén, szombaton 18 órától kezdődik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
Miután a DEAC női csapata legutóbb kikapott Szegeden, most győzelmi kényszerben lépnek pályára az NKE SE otthonában szombaton 18 órakor, ahol a tét a felsőházi rájátszás.
Futsal
A DEAC férfi futsal csapata hétfőn hazai pályán találkozik a Csengerrel, akikkel már állandósult a harc az első helyért. A srácok egyébként már 20 mérkőzés óta veretlenek, így biztosan izgalmas meccsre lehet számítani.
Visszavághatnak a győri ETO-nak a női futsalosok április elsején. A két csapat legutóbb múlt szombaton találkozott a DESOK-ban, akkor 3-6-ot játszottak.
Labdarúgás
Házi rangadót játszanak vasárnap délután fél 4-től a Dóczy József utcai sporttelepen, ugyanis a két egyetemi csapat, a DASE és a DEAC egymás ellen lép pályára.
Kézilabda
A tabella élén álló DEAC pénteken 18:30-tól látja vendégül az Eger SBS Eszterházy U23-as csapatát a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán a Kecskeméti János Sportcsarnokban.
Röplabda
A bajnokság befejeztével a DEAC röplabdásai a MEFOB keretében április 6-án, csütörtökön 20 órától hazai pályán játszanak az Egri Egyetem csapatával.
– Az ellenfélről nem sok mindent tudunk, hiszen a szabályok lehetővé teszik, hogy minden évben változzon a csapatok összeállítása. Úgy érezzük, jó eséllyel indulunk a párharcban és bízunk a továbbjutásban – mondta a hirek.unideb.hu-nak Fodor Antal edző.
A visszavágót április 10-én rendezik Egerben.
Torna
Berki Krisztián, a Debreceni Egyetem hallgatója a hétvégén ezúttal Budapesten, az Istvánmezei úton lévő Tornacsarnokban versenyez a szerbajnokságon.
Sajtóiroda/DEAC