Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Zöld Börzét a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági-, Élelmiszertudományi-és Környezetgazdálkodási Karának Főépületében november 14-én.
A reggel 9.00-14.00-ig tartó esemény középpontjában ugyancsak a környezet- és természetvédelem állt, amely ezúttal a biodiverzitásra hívta fel a figyelmet. A megnyitóbeszédet Dr. Stründl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdasági- Élelmiszertudományi- és Környezetgazdálkodási Karának dékánja, valamint Sztrehárszki Lili, a Hallgatói Környezetvédelmi Bizottság elnöke tartotta, akik a környezettudatosság ösvényére invitálták az egyetem hallgatóit, valamint mindazokat, akiket foglalkoztat a környezetünk varázslatos sokszínűsége.
A Börzén 12 helyi zöld szervezet jelent meg, akik izgalmas nyereményjátékokkal és hasznos információkkal, lehetőségekkel készültek a résztvevők számára. Az idei évben fotópályázattal is színesítették a programot. Mindenki számára adva volt a lehetőség, hiszen nem csak a profi fényképészek által készített fotókat várták.
A Future of Debrecen standjánál vadvirág magkeveréket tudtak hazavinni a résztvevők egy interaktív online tananyag, valamint egy kérdőív kitöltése után. A vadvirágos rét kialakítása a beporzó rovaroknak rendkívül fontos, ezáltal az emberek ilyen módon is hozzátudnak járulni a természet megóvásához.
„Szeretnénk a résztvevőkkel beszélgetni, illetve játékosan bevonni őket, hogy mit gondolnak Debrecen levegőminőségéről, illetve olyan tevékenységekről, mint a komposztálás, közlekedés.” – nyilatkozta Tornainé Kicsák Edit, aki A LIFE IP HunAIRy a DMJV Önkormányzata által szervezett projektet képviselte, ami a levegőminőség javítására és a zöldesítésre helyezi a hangsúlyt.
A Tiszatáj közalapítvány természetvédelemmel és hagyományőrző értékekkel foglalkozik, ezáltal pásztorkürtfaragással készült hagyományéltető kincseket, valamint csontékszereket mutattak be a látogatóknak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is képviseltette magát, akik a madárvédelem népszerűsítését tűzték ki célul.
A debreceni Nagyerdei Kultúrpark minden évben meghívást kap a Hallgatói Környezetvédelmi Bizottságtól, így viszontláthattuk őket az idei börzén is. A felelős állattartás és a veszélyeztett fajokra hívták fel a figyelmet. A látogatók Lorenzoval, a papagájjal és Bella törpenyuszival is találkozhattak, így testközelből tapasztalhatták meg az állatvilág csodás élőlényeit.
„Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a veszélyeztett fajokra, valamint a felelős állattartásra. Direkt úgy raktunk össze kvízt is, amivel elmélyíthetik a tudásukat abban, hogy mennyire sérülékeny a természet, a környezet, a Földünk.” – nyilatkozta Mohácsi Rebeka, zoopedagógus.
A Zöld Kör környezetvédelmi egyesülete a debreceni hajdú-bihari tölgyesekről hozott kiadványokat, valamint izgalmas totó játékra invitálta a résztvevőket, akik ehhez kapcsolódó plakátsorozatot zsebelhettek be. Mellettük a Növénybutik „Készíts dzsungelt otthon” mottóval érkezett, ahol különféle, hazánkban és Európában nem őshonos növényeket csodálhattak meg.
A Természettár kézműves részlegén könyvekből készíthettek sünit, de fából készült játékokkal is játszhattak az oda érkező látogatók. A Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék érdekes bogarakat, lepkéket és madarakat mutatott be. A Natúrcentrum, a Csuporka bolt és a Nagyfivérek Méhészet is képviselte magát. Ezen szervezetek igazi hazai termékeket mutattak be a jelenlévők számára.
A standok körbejárása után a résztvevőknek lehetősége volt 10.30-tól két előadás meghallgatására, a börze központi témájában, vagyis a biodiverzitással kapcsolatban.
„A sokféleség önmagában, mindentől függetlenül értéknek tekinthető. Minden élőlénynek, minden fajnak joga van az élethez.” – mondta Dr. Aradi Csaba, aki a biológiai sokféleség, teremtő sokféleség tematikájában tartotta előadását. Szerinte a biodiverzitás-krízis, vagyis a fajok és a többi sokféleség fogyatkozása még súlyosabb, mint maga a klímaváltozás. Szó esett a biodiverzitás belső értékeiről, valamint a kitüntetett jelentőségű fajok megőrzéséről.
„Két emberöltő alatt a területek aránya gyakorlatilag a felére csökkent, míg az emberi populáció mérete közel megháromszorozódott.” – tette hozzá előadásában Dudás György, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának általános igazgatóhelyettese, aki a Fenntartható-e a biodiverzitás-vesztés címen beszélt a jelenlevőknek. Olyan markáns gondolatokról volt szó mint a fajok kihalásának okai, az ember beavatkozása a környezetben, valamint a faji sokszínűség hasznai és jellemzői.
A börze zárásaként meghirdették a fotópályázat nyertesét, aki Fazekas Csaba lett. A látogatók lehetőséget kaptak arra is, hogy szavazzanak az idei börze legjobb standjára, melynek címét a Természettár kreatív szervezete nyerte el.
Dér Amarilla
DEHDK PR és Sajtóiroda
Fotó: Kovács Roland
bővebben