*ENGLISH BELOW*
A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Folklór Műhelyének és a Stipendium Hungaricum Mentorhálózatának jóvoltából újbóli –immár a hatodik- esemény zajlott le, melynek elsődleges célja a külföldi hallgatók magyar hagyományokkal való megismertetése. Az esemény középpontjában a farsang ünnepe állt, s ennek köszönhetően számos nem magyar területről származó diákkal telt meg a Kazánház február 20-án.
Az esemény kezdetén már számos külföldi hallgató volt jelen, akik a rövid instrukcióadást követően megkezdték a maszkok készítését. A lázas munkát 18:00-kor a kiszebáb elégetése szakította meg, melynek történetére vonatkozóan is rövid ismertetésben részesültek a hallgatók. A kiszebáb égetésekor jelentős momentum a bajoktól való megszabadulás, melyben a jelenlévők is aktívan részt vehettek: apró papírfecniken rögzítették hátrahagyni kívánt dolgaikat, s a tűzbe vetették azokat.
Az est azonban itt korántsem ért véget, hiszen csak ekkor indultak meg igazán az események: a későn érkezők folytathatták a maszkjaik díszítését, míg mások a jelmezversenyen vehettek részt. A versenyen az előzetes regisztráció mellett helyszíni jelentkezésre is volt lehetőség: itt nem csak a jelmezeket vették szemügyre, hanem a készített maszkokat vagy különleges képességeket. A verseny eredményhirdetése még váratott magára, hiszen néptánc bemutató vette kezdetét a Bakos Zenekar közreműködésével, melyet a külföldi diákok nagy szeretettel fogadtak!
Az eredmények a következőképpen alakultak: három fő legjobb jelmez/maszk, egy fő legtehetségesebb, míg egy öt tagú társaság csapat kategóriában könyvelhette el győzelmét! A nyertesek mindannyian UD Shop utalványban részesültek. A legtehetségesebb versenyző egy, a helyszínen készített busómaszk mögé bújva, beatboxolva nyújtott lenyűgöző bemutatót, melynek köszönhetően egyöntetűen számára ítélték meg a díjat a zsűri tagjai!
Az est zárásához közeledve ismételten a néptáncé lett a főszerep, és a jelenlévők annyira belejöttek a télűzésbe, hogy a Kazánház zárása után is ropták még a Hortobágy Néptáncegyüttessel.
Thanks to the Folklore Workshop of the Students Union of University of Debrecen and the Stipendium Hungaricum Mentor Network, another event – the sixth one – took place, with the primary aim to introduce foreign students to Hungarian traditions. The focus of the event was Farsang (Hungarian carnival), and as a result, the Kazánház was filled with students from abroad on 20th February.
At the beginning of the event, several foreign students were already present, and after a short briefing, they started making masks. At 18:00, the feverish work was interrupted by the burning of Morana’s effigy, the history of which was briefly explained to the students. A significant moment in the burning of the effigy is getting rid of the troubles, in which the students actively participated: they recorded on small pieces of paper what they wanted to leave behind and threw them into the fire.
The evening didn’t end there, this was just the start of it: those who arrived late could continue decorating their masks, while others could take part in the costume contest. In addition to pre-registration, the competition also offered the opportunity to register on the spot: not only the costumes were inspected, but also the masks the students created or the special skills the students had. The announcement of the results was still to come, as a folk dance performance was performed to which the music was provided by Bakos Orchestra, which was very well received by the foreign students!
The results were as follows: three best costumes/masks, one most talented, and a company of five won the team category! The winners all received a UD Shop voucher. The most talented contestant gave an impressive performance beatboxing, hiding behind a buso mask made on the spot, and was unanimously awarded the prize by the jury!
As the evening drew to a close, folk dancing once again took centre stage, and the audience got so into the spirit of winter banishing that they were still dancing with the Hortobágy Folk Dance Company after Kazánház closed.
Puskás Marcell
DEHDK PR- és Sajtóiroda
Fotó: Treszkai Eszter
bővebben