A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (DEHÖK) tervei alapján a 2020-as évben is kinyitja kapuit az ország legnagyobb gólyatábora. A szervezők pedig ezúttal is azon lesznek, hogy felejthetetlen élményekkel gazdagodva és felkészülten kezdjék meg tanulmányaikat a leendő elsőévesek.
A minden tekintetben egyedülálló rendezvény évek óta az egyetem tizennégy karának együttműködésével, két turnusban valósul meg, és ez várhatóan idén sem lesz másképp. Hagyományosan az első „felvonásban” az Állam- és Jogtudományi-, Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai-, Műszaki-, Természettudományi- és Technológiai-, Zeneművészeti Kar és a medikus karok gólyái augusztus utolsó hetén táboroznak, míg második turnusban a Bölcsészettudományi-, Informatikai-, Gazdaságtudományi- valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar tanulói szeptember első hetében veszik birtokba a tábor területét.
Az ötnapos tábor programjai között a számtalan informatív és adminisztrációs programelem mellett campus bejárások, éjszakai feladatok, sorversenyek, élményfürdőzés, sportprogramok, csapatépítő feladatok, koncertek, borkóstoló és a hét zárásaként meglepetés is várja a táborlakókat.
A két hét alatt mind a két turnus résztvevői fokozott felügyeletben részesülnek: egy közel 500 fős kiszolgáló, segítő, technikai, orvosi ügyeletért és biztonságért felelős személyzet is dolgozik. Emellett a DEHÖK kari részönkormányzatai már az előző szemeszter végén elkezdik a rátermett, felelősségteljes és lelkes csapatvezetők toborzását: eddig személyes elbeszélgetések útján történt, azonban idén valószínűleg online platformokon keresztül fog megvalósulni a kiválasztás. Várhatóan augusztus 15 után, felkészítő táborban vesznek részt a hallgatók, ahol beletanulhatnak a gólyamama és a gólyapapa szerepre. A felkészítőtábor alkalmával a csapatvezetők szituációs feladatok alkalmával készülnek fel a különböző helyzetekre, részletes tájékoztatást kapnak a feladatokról és a menetrendről, illetve megismerkednek azokkal a tevékenységekkel, amikkel a gólyák fognak találkozni.
A tervezetek szerint az év legfontosabb egyetemi eseményét, a gólyatábort idén is megtartják, a megfelelő óvintézkedések mellett, ha a helyzet engedi. Fontos közösségépítő ereje és gyakorlati haszna mellett egy felejthetetlen hétként szolgál az elsőévesek számára egyetemi tanulmányaik megkezdése előtt.
DEHDK Sajtóiroda-Óvári Anna
Fotó: Balogh Albert
bővebben