A járványügyi helyzet miatt a hazai felsőoktatási intézményekben március 23-tól távoktatás lépett életbe, így a Debreceni Egyetemen is. A jelenlegi helyzet mind az oktatóknak, mind hallgatóknak teljesen új, így Titeket kérdeztünk, hogy mit gondoltok a kialakult helyzetről, hogyan tudtok haladni a tananyaggal, milyen negatív és pozitív -mert hogy ilyen is van-hatásait látjátok a távoktatásnak.
„A Zeneművészeti Karon igen nagy nehézséget jelent a személyes kontaktus hiánya az oktatásban. A hangszeresek különösen nehéz helyzetben vannak, de a tárgyak túlnyomó többsége elmélet szakon is gyakorlat. Egy zongoraórát, énekkari vagy zenekari próbát, kamaraórát, hangképzést, vagy éppen hospitálást jóformán lehetetlennek tűnik távoktatás útján megoldani. A rendelkezésre álló technika sem alkalmas rá, hogy a zenét a valódi minőségében közvetítse a túloldalra. A tanárok viszont rugalmasan, empatikusan kezelik a problémát, igyekeznek a tárgyak elméleti oldalára fordítani a hangsúlyt, és tartalmassá tenni a félévet a megváltozott körülmények között is. Az oktatásnak ez a formája bár szabadabb időbeosztást kínál, a tanárok és a hallgatók számára is jóval időigényesebb, mint a hagyományos oktatás (például a hangfelvételek készítése miatt). Azonban a nehézségek ellenére is igyekszik mindenki a legtöbbet kihozni a helyzetből, és közben tekintettel lenni egymásra, sőt, emberileg is jelen lenni a másik mellett, ami ebben az időszakban különösen fontos.” (Dóka Eszter, Zeneművészeti Kar)
„Az igyekezetre mindenképp kiváló osztályzatot adnék, mivel látom, hogy az egyetem felől minden tőlük telhetőt megtesznek ezen új helyzet megoldására. Az e-learning rendszert eddig is gyakran használtuk, így az nem volt ismeretlen terület, illetve az oktatóink saját maguk által készített Youtube videókkal is segítik a tananyag megértését. Tanulási szempontból ezáltal nincs bennem hiányérzet.” (Saska Viktor, MÉK)
„Ez a helyzet most mindenkinek nagyon nehéz, ezért személy szerint én igyekszek kicsit türelmesebb és megértőbb lenni. Az oktatóink igyekeznek megtenni mindent, hogy a lehető legjobban adják át a tudást. Néha azonban akadnak problémák, például a diák vagy a hanganyagok feltöltésében. Tanárainknak is bele kell rázódni ebbe a váratlan helyzetbe. Továbbá fontos, hogy ne csak a segítséget várjuk, hanem ha tudunk segítsünk nekik és társainknak is. Én azt tapasztaltam, hogy a csoporttársaimmal még szorosabb kapcsolat alakult ki ebben a helyzetben, hiába kilométerekre vagyunk egymástól. Ez az időszak mindenkit megtanít az összetartásra és a segítségnyújtásra és nem utolsó sorban a türelemre.” (Lőrincz Anna, GYGYK)
“A távoktatási rendszer hamar kiépítésre került emiatt nem származott a hallgatóknak bármiféle hátránya a kialakult helyzetből. Az elearning felület sok segítséget ad abban, hogy rendszerezve átláthassuk tárgyainkat. Az oktatók előre meghatározott időben osztják meg velünk az oktatási anyagokat, így az otthonlét során is van egyfajta rendszer az életünkben. A tananyag elsajátítását az oktatók különböző tananyag segédletekkel, jegyzetekkel próbálják segíteni. A megszerzett tudást különböző tesztekkel tudjuk ellenőrizni. Különösen hasznosnak bizonyult az online kurzushoz tartozó hallgatói fórum funkció, ahol lehet kérdéseket feltenni, így elérve egyfajta interaktívabb online oktatást.” (Molnár Judit, NK)
„A távoktatás nálunk egy héttel később kezdődött a rajzhét miatt, de már azon a héten is megkaptuk legtöbb tárgyból az adott hétre vonatkozó feladatokat, beadandókat. Ezeket jelenleg nehezebb elvégezni, mivel a tanárokkal való egyeztetés – a távoktatás miatt – nehezebb személyes találkozás nélkül, de e-mailek és csoporttársak segítségével megoldhatóak. A laborgyakorlatokat is helyettesítik, méghozzá szimulációkkal, így egy kicsit jobban is tudjuk gyakorolni az ilyen programok használatát. Emellett, mivel sok mindenre magunknak kell rájönni, jobban meg is értjük ezek használatát. Bár megvannak a távoktatásnak a nehézségei is, az oktatóktól megkapjuk a tananyagokat, akár dokumentumok, akár video chat formájában, így remélhetőleg fel tudunk készülni a jövőbeli zárthelyikre, legyenek ezek akár digitálisak a távoktatás ideje alatt, vagy mindezek után, tradicionális, papír formájúak.” (Ocsenás Sarolta, MK)
“A jelenlegi helyzetre reagálva a Debreceni Egyetemen is online távoktatás került bevezetésre. Személy szerint abszolút pozitívan élem meg a tanterem fizikai hiányát, mert az egyetem vezetősége és az oktatók minden megtesznek, hogy az oktatás ne szenvedjen minőségbéli hiányosságot. A diákok összetartóbbak és segítőkészebbek lettek egymással szemben, és elindult egyfajta közösségépítés azon hallgatók közt is, akik eddig inkább elhúzódtak a többiektől. További pozitív oldala, hogy az oktatókkal való kapcsolat is sokkal személyesebb, közvetlenebb lett azáltal, hogy ez a helyzet most mindenkit megvisel és szükségünk van egymásra. A menetközben újonnan felmerülő nehézségeket az oktatók készségesen fogadják és a megoldásukba igyekeznek a hallgatókat, minket is bevonni. Most, hogy személyesebb lett még a több százfős előadás is, érezhetjük igazán, hogy az oktatás és az oktatók tényleg értünk vannak, hogy számít a mi részvételünk és véleményünk is. Jó érezni, hogy a Debreceni Egyetem igenis törődik a hallgatói tanulmányaival és jövőjével!” (Molnár Petra, GTK)
„A Természettudományi és Technológiai Karon a távoktatás zökkenőmentesen kezdődött el. A tanárok nagy többsége felvette velünk a kapcsolatot és törekednek az óra rendszeres megtartására, mintha az egyetemen tartózkodnánk. Az elméleti oktatás teljesen megfelelően történik. A tanárok próbálnak más felületeket használni, hogy ne terheljék túl az e-learning rendszerét (pl. Skype, Twitch). A laborgyakorlatok megtartása is rendszeres. Azonban itt észrevehető a személyes kapcsolat hiánya. Pozitív ezzel szemben, hogy videókat készítenek arról, hogy mit hogyan kell elvégezni a laborgyakorlaton.” (Kárpáti Diána, TTK)
„Karunkon a kezdeti nehézségek után most már egyre jobban működik a zoom-on/Skypeon keresztüli oktatás. Az első e-learninges zh-n is túl vagyunk. Úgy gondolom, hogy ez a kialakult helyzet számos lehetőséget rejt és a gyakorlatokon kívül az összes féléves tárgy teljesíthető lenne vizsga szempontból is. Negatívumként talán annyit tudnék mondani, hogy még mindig vannak oktatóink, akikkel nehezen vagy egyáltalán nem tudtuk felvenni a kapcsolatot. Véleményem szerint nálunk már a legtöbb tárgy esetében a tananyag önállóan feldolgozható nem szükséges oktatói magyarázat hozzá. Viszont ehhez nagy segítség lenne, ha minden tárgyból megkapnánk az anyagokat, illetve egy kis útmutatást esetlegesen tételsort, ami majd a vizsga során is célirányossá teszi a tanulást.” (Bodnár Vivien, EK)
„A távoktatás első héten érezhető volt, hogy az oktatók (és a hallgatók is) tesztelik a különböző módszereket, amelyeket összefoglalva úgy tudnék leírni, hogy oktatás szempontjából kicsit eredménytelennek tűnt, viszont az oktatási módszer kialakításában szerintem nagyon sokat jelentettaz, hogy az oktatók a hallgatókkal is kommunikáltak és meghallgatták az ők észrevételeiket is. Talán azért is volt a második hét egy kellemes csalódás, mert rengeteget javult a helyzet, már-már teljesen olyan hangulatom volt, mint egy rendes tanteremben tartott tanórán. Az pedig, hogy megengedték a külső platformok használatát egy rendkívül hasznos és nagyszerű döntés volt! Remélem ez a továbbiakban is így marad. A második hét lezártával sikeresen mondhatom azt, hogy minden tantárgynál megtaláltuk a megfelelő platformot, amely a hallgatóknak és az oktatóknak is megfelelő, illetve használható.” (Lázár Gergő, IK)
„Türelmesek vagyunk, mert a jelenlegi helyzet ugyanúgy új az oktatóinknak, mint nekünk hallgatóknak. Tanáraink rugalmasak és megértőek a helyzetre való tekintettel, mivel sokszor adódik probléma a rendszer leterheltsége miatt. Szerencsére a felmerült kérdéseinkre egyből választ kapunk és együtt megtudjuk oldani a problémákat. Ez lehet nekik nehezebb jelen helyzetben, mert nem elég csak a saját tárgyukkal foglalkozni, adott esetben az online rendszer is gördíthet eléjük akadályokat.” (Kiss Nikoletta, MÉK)
“A távoktatás nálunk, a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán, a www.elearning.med.unideb.hu weboldalon folyik. Ezt az oldalt már korábban is használtuk a tanév során, így nem volt teljesen idegen számunkra. A digitális oktatásnak megvannak az előnyei, mind a hátrányai, de az oktatóink folyamatosan azon dolgoznak, hogy ezt a félévet is ugyanolyan eredményesen tudjuk zárni, mint a Kassai Campuson eltöltötteket. A tananyag ugyanúgy elérhető a hallgatók számára, s innentől már csak rajtunk múlik, hogy mennyit sajátítunk el belőle.” (Faragó Anikó, NK)
„A Fogorvostudományi Kar másodéves hallgatója vagyok. Minden tantárgyam elméleti tananyagának leadásával én és csoporttársakkal egyeztetve, Ők is elégedettek. A legtöbb tanár igyekszik minden fontos részletre a megadott időkereten belül kitérni és a lehető legrészletesebben tárgyalni az adott anyagrészt. Folyamatos két irányú kapcsolatot igyekeznek fenntartani nekünk. Ellenőrző kérdéseket tesznek fel nekünk és szeretnének meggyőződni, hogy a hallgatóság minél nagyobb része megértette a tanult leckét. Ezekhez abszolút pozitívan és nyíltan áll a csoport is és véleményem szerint megfelelően működik. A rendszer hátrányaként azt tudom említeni, hogy a folyamatos tanulásra buzdító eszközök, számonkérések hiányoznak, így nagyon könnyen meg lehet csúszni a tananyaggal. Bizonyos tárgyaink gyakorlati oktatási módszere még továbbra is kidolgozás alatt áll, így ezekről véleményt nem tudok mondani. Összességében a távoktatást apró módosításokkal és fejlesztéssel működőképesnek gondolom. A rendszer persze még kezdeti fázisban van és tudom, hogy folyamatos alakítás alatt van, amit a Mi érdekeink miatt tesznek.” (Oláh Marcell, FOK)
„Ahogy más karokon, úgy nálunk sem volt könnyű a távoktatásra való átállás. Beletelt néhány hétbe, mire sikerült megtalálni a megfelelő oktatási felületeket és megszoktuk azok használatát. Több tárgyból nem csak az órák megtartásának módja, de a követelményrendszer is változott. Ha nem is mindenhol, de néhány tanszéken próbálták könnyíteni a korábbi teljesítési feltételeket: van, ahol az aláírás megszerzése vált egyszerűbbé (vagy el is törölték azt) és van, ahol jegymegajánlásra lett lehetőség. Ennek ellenére így is nehéz ez az időszak, hogy a megszokott egyetemi programok nem törik meg a tanulással töltött időt. Remélhetőleg minél hamarabb véget ér a dolog, és hamarosan visszatérhetünk a megszokott mindennapokhoz.” (Bogáthy Edina, ÁJK)
„A távolsági oktatás a Bölcsészettudományi Karon jelenleg több platformon zajlik, főleg a Zoom felületet használjuk, ahol jól lehet interakcióba lépni az oktatókkal és szaktársainkkal, de folyik oktatás a Google Classroom-on és az e-learning felületen is. Végzős hallgatóként jó és rossz oldala is van a távolsági oktatásnak. Pozitívum, hogy a jelenlegi helyzetben több szabadidőnk marad a záródolgozat elkészítésére, viszont ezzel szemben kicsit kétségek övezik a végzést, főként a pontos időpontokat. Véleményem szerint jól teljesíthetőek a kurzusok, ami azonban hiányzik az a személyes kapcsolat oktatókkal, társakkal, barátokkal.” (Tar Attila Bendegúz, BTK)
„Véleményem szerint a távoktatás bár még nem tökéletes, de jó úton halad. Az oktatók próbálják a legjobb módszereket alkalmazni, ha az nem működik nem zárkóznak el a hallgatóknak megfelelőbb felületek használatától. A normál esetben személyes jelenlétet igénylő gyakorlatokat nehézkesen tudják pótolni. A határidős feladatokra, beadandókhoz korrekt időt kapunk, az oktatók is alkalmazkodnak a kéréseinkhez.” (Boda Stefánia, MÉK)
“Az online oktatás által folyamatos készülésre „kényszerülünk” az önálló anyagfeldolgozás és a kutató munkák révén. Ez véleményem szerint hozzájárul a tananyag mélyebb, pontosabb és részletesebb elsajátításához. A tanárok által küldött önellenőrző tesztek is hasznosnak bizonyulnak, mert annak segítségével le tudjuk szűrni a tudásunkat és szükség esetén még tudunk rajta javítani. Nem csak a tudás elsajátítása szempontjából hasznos ez a helyzet, mert mindannyiunknál felértékelődik a tanárok szakmai tudása, az általuk adott magyarázat, illetve nem utolsó sorban a baráti közösségek is.” (Ábel Boglárka, NK)
„Kicsit féltem, hogy milyen lesz a távoktatás, hogy hogyan fogom megkapni az tananyagokat és hogyan fogom tudni elsajátítani azokat, de eddig pozitív csalódás az egész szituáció. Az e-learning rendszert már korábbi órákon is használtuk, így vannak oktatók, akik rutinosan kezelik, akik pedig nem azoknak Mi hallgatók is igyekszünk segíteni. Természetes, hogy olykor a rendszer nem működik tökéletesen, de próbálunk ilyenkor több opciót kitalálni. Nagyon új ez a helyzet, de szerintem mindenki igyekszik kihozni belőle a maximumot.” (Oláh Fanni, GTK)
bővebben