Négy esztendő elteltével újra a Debreceni Egyetem adott otthont a Medikus Kupának, amely immár 47. alkalommal igyekezett közelebb hozni egymáshoz az ország négy orvosi egyetemének hallgatóit és oktatóit. Az idei eseményt még különlegesebbé teszi, hogy az összesített egyetemi pontversenyben „hazai” győzelem született.
A sportot és a szórakozást ötvöző kupa hagyományos résztvevői – a Debreceni Egyetem (alább DOTE) mellett – a Semmelweis Egyetem (SOTE), a Pécsi Tudományegyetem (POTE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZOTE). Az orvos- vagy egészségügyi képzéseken tanuló hallgatók öt sportágban versenyeznek: kispályás labdarúgásban, kézilabdában, kosárlabdában, vízilabdában és röplabdában. Az utóbbi években egyre nagyobb szerepet töltöttek be a rendezvényen a sportolókat kísérő szurkolók, akik ezúttal is szép számmal érkeztek Debrecenbe, s tartották lázban a város különböző pontjait a hétvégén.
A versenyhelyszíneken, illetve az esti programokon jó lehetőség nyílt a beszélgetésre, egymás megismerésére, ezzel is bizonyítva, hogy a sportnak hatalmas összekötő ereje van. Péntek és szombat este a Hallban sorra adták át egymásnak a színpadot a fellépők, így a két éjszaka többek között Tankcsapda-, UFO- vagy éppen Kozmix-számokra is bulizhattak a hallgatók.
A szórakozás mellett természetesen a sporté volt a főszerep, a szurkolók egyszerre több helyszínen buzdíthatták játékosaikat.
A Debreceni Egyetem csapatai rendkívül jól teljesítettek, a kispályás labdarúgásban és férfi röplabdában harmadik, míg női röplabdában, női kézilabdában és férfi kézilabdában második helyen zártak a helyiek. Vízilabdában, illetve férfi és női kosárlabdában nem találtak legyőzőre a debreceni medikusok, akik a felsorolt eredményeknek hála a sportági összetett versenyben és az összesített egyetemi pontversenyben is az élen végeztek.
A vasárnap délután az eredményhirdetést is magába foglaló záróünnepségen szép gesztussal üzentek határon túli hallgatótársaiknak a résztvevők: mobiltelefonos vaku segítségével egy perces néma „gyertyás tüntetést” tartottak, támogatásukat és együttérzésüket kifejezve a napjainkban több nehézséggel küzdő Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészi Egyetem magyar tagozata felé.
A 2020-as Medikus Kupa házigazdája a Szegedi Tudományegyetem lesz, amelynek képviselői – szintén a záróeseményen – Lenténé Puskás Andreától vették át a szervezési jogot jelképező botot. A nagyszerű teljesítmény mellett a debreceniek hagyományteremtő céllal egy vándorserleget indítottak útjára, mely az idei kimagasló szereplésnek köszönhetően a következő kupáig Debrecenben marad.
A 47. Medikus Kupa részletes eredménysora a következő:
Kispályás foci
- Sote 3. Dote 2. Pote 1. Szote
Röplabda(női)
- Szote 3. Sote 2. Dote 1. Pote
Röplabda(férfi)
- Szote 3. Dote 2. Sote 1. Pote
Kézilabda(női)
- Pote 3. Szote 2. Dote 1. Sote
Kézilabda(férfi)
- Szote 3. Pote 2. Dote 1. Sote
Kosárlabda(női)
- Szote 3. Pote 2. Sote 1. Dote
Kosárlabda(férfi)
- Szote 3. Pote 2. Sote 1. Dote
Vízilabda
- Szote 3. Sote 2. Pote 1. Dote
Összetett pontverseny:
- Szote 3. Pote 2. Sote 1. Dote
Legjobb pom pom csapat: SOTE
Összesített egyetemi pontozás:
- Szote 3. Pote 2. Sote 1. Dote
A szervezők valamennyi sportágban osztottak ki különdíjakat, úgy mint: legtechnikásabb játékos, legeredményesebb játékos, legjobb játékos, legjobb kapus, legjobb center.
DEHDK Sajtóiroda-Tóth Márkó
Fotó: Balogh Albert
bővebben