Rendezvényszervezési

Az Egyetemi Hallgatói Rendezvényszervezési Bizottság felelős, az EHÖK központi és több kari HÖK közreműködésével a helyi campuszukhoz tartozó rendezvényeinek megszervezéséért. Munkája során szorosan együttműködik az egyetem, valamint azon külső szolgáltatókkal, amelyek közreműködése az adott rendezvény sikeres lebonyolításához szükséges. Kulturális programokat szervez a hallgatók részére,

Elnök: Macskin László
Email: macskinlaca@gmail.com

Egészségügyi

Az Egészségügyi Bizottság 2009. decemberében alakult, az egészséges életmód népszerűsítésének céljával. A Bizottság a Debreceni Egyetem különböző karainak, egészséges életmódot hirdetni vágyó hallgatóiból áll. Ingyenes, jó hangulatú programjaink keretei között az Egyetem minden hallgatója számára egészségi állapotfelmérést, vércukor és koleszterinszint mérést, tanácsadást teszünk elérhetővé, szakértő tanácsadók, dietetikusok, lelkes csapatunk közreműködésével.

Egészség Estjeinken interaktív előadások során a hallgatókat érintő egészségügyi témákban tárjuk fel a tévhiteket és mítoszokat, ahol szakembereink és meghívott vendégeink gyakorlati tanácsokkal is készülnek számotokra. Kiemelt figyelmet fordítunk a a hallgatókat aktuálisan érinthető egészség károsító tényezőkre, Táplálkozástudományi előadások során feldolgozzuk a különféle diétázási és étkezési szokásokat, valamint social media felületeinken rendszeresen ajánlásokat osztunk meg receptek formájában. Szexuálpszichológiai szakpszichológus szakember segítségével prevenciós és interaktív beszélgetős csoportos alkalmon is részt vehetnek az érdeklődők. Az Egészség Estek magukban foglalják mindemellett a rendszeresen, vizsgaidőszak előtt szervezett Relaxációs tréningeket is, ahol nem csak elméleti és gyakorlati tanácsokkal gazdagodhatnak, hanem akár egy frissítő masszázson is részt vehetnek.

Az aktív kikapcsolódásra és feszültség levezetésre vágyókat minden héten várjuk Kidobós játékunkra, és a fel évente megszervezett Just Dance partikra, ahol jó hangulatot és új barátokat is találhatsz. Mindezek mellett keressük azokat a hétköznapi hősöket, akik Véradások során készek segíteni a betegségekben szenvedőknek. A legtöbb egyetemi rendezvényen sátrunkba várunk vérnyomás-, vércukor-, testösszetétel-, mérésre és megszervezzük számotokra a legfontosabb egészségügyi szűréseket is, mint például a Melanóma szűrés.

Az egészség érték! Fontosnak tartjuk a Te testi és lelki kiegyensúlyozottságodat, várunk szeretettel programjainkon!

Elnök: Horváth Ivett Szalóme
E-mail: ivettsalome@gmail.com 
Alelnök: Miklovich Kata, Hajdú Péter
Elérhetőség: de.egeszsegugyibizottsag@gmail.com 
Fb link: https://www.facebook.com/egeszsegbiz/
Instagram: @egeszsegugyibizottsag

Külügyi

A DEHÖK Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottságának fő feladata 2004-es megalakulása óta a Debreceni Egyetemen tanuló hallgatók tájékoztatása ösztöndíjakról, pályázatokról, mobilitás programokról. Emellett az Erasmus Student Network nemzetközi ifjúsági szervezet debreceni képviseletét ellátva az egyetemünkre érkező cserediákok szociális-kulturális beilleszkedését biztosítja az Erasmus Buddy Program koordinálásával, heti rendszerességű kulturális és szabadidős-programok szervezésével. Tagjaink továbbá képviselik a Debreceni Egyetemet hazai és nemzetközi ifjúsági szervezetek találkozóin, részt vesznek a hallgatói mobilitást érintő konferenciákon.

Programjaink fő célja, hogy az egyetemen tanuló nemzetközi és magyar hallgatók közötti távolságot csökkentsük, továbbá szeretnénk, hogy a beérkező cserediákok jól érezzék magukat Debrecenben, egyetemünk és országunk jó hírét vigyék haza. Úgy gondoljuk, az egyetemisták mobilitás programokról történő tájékoztatása és a hallgatói mobilitás növelése hozzájárul a magas színvonalú hallgatói élet, illetve a nyitott, elfogadó és a kulturális sokszínűség fontosságát felismerő értelmiség kialakulásához.

Elnök:
E-mail:
Bizottsági honlap: https://debrecen.esn.hu/
Bizottsági email: debrecen@esn.hu
Facebook link: https://www.facebook.com/DEHKB/?fref=ts
Facebook link: https://www.facebook.com/ESNDebrecen?fref=ts

Környezetvédelmi

Bizottságunk – 2009-es alapítását követően – fokozatosan kezdte bevonni az egyetemi hallgatókat a környezettudatossághoz és környezetvédelemhez kapcsolódó tevékenységekbe. Ennek során számos eseményt indított útjára, emellett folyamatosan jelentkezik olyan programokkal is, amely az éppen aktuális környezetvédelmi témákat, és szükséges teendőket ölelik fel. Célunk egy olyan egyetemi közösség építése, amely törekszik a mindennapokban környezettudatos módon tenni saját környezeti állapotának javítása érdekében, valamint a kialakult szemléletmódot hallgató- és munkatársai körében is ösztönzi. A környezetvédelem témakörének sajátossága, hogy minden hivatást érint, így minden egyetemi polgár megtalálhatja a környezetvédelem azon szeletét, amely őt szorosan érinti. Éppen ezért a tevékenységünk palettája is rendkívül színes:
– a természetvédelem jegyében rendszeresen szervezünk madár- és darulest a Hortobágyon, madárgyűrűzést az Országh László sétányon, a téli időszakban rendszeresen gondoskodunk a madarak etetéséről
– minden tavasszal megszervezzük a Nagytakarítás névre hallgató nagyerdei szemétszedési akciót
– folyamatos felméréseket végzünk a hallgatók körében, javaslatokat teszünk az egyetem épületeinek és a kollégiumoknak a környezettudatosabb kialakítására vonatkozóan, illetve a Föld Órája program keretében a kollégiumok is csatlakoznak az energiatakarékossági mozgalomhoz
– a fenntartható életmód népszerűsítése érdekében rendszeresen szervezünk ÖkoEsteket, ahol kötetlen formában oszthatunk meg egymással tapasztalatokat
– nagy hangsúlyt fektetünk a kapcsolati hálók kiépítésére, minden őszi félévben megszervezzük a Zöld Börzét, ahol a környezetvédelmet elhivatottan képviselő helyi és országos szervezeteket, termelőket hozunk közelebb az egyetem polgáraihoz
– az egyetemi kerékpáros kultúra népszerűsítése érdekében folyamatosan növeljük a kerékpártárolók számát, kerékpárszervizeket alakítottunk ki, kerékpáros programokat szervezünk, illetve segítjük az UniBike program működését.

A mindennapokban megtalálhattok minket a Zöld Pont Iroda és Közösségi Térben, a Debreceni Egyetem Közösségi Kertjében, Magyarország első Egyetemi Madárbarát Mintakertjében, valamint az Egyetemi Élet ZölDEbbítő rovatában.

Elnök: Szentpéteri-Nagy Veronika
E-mail: szentpeterinagyveronika@gmail.com
Elérhetőség: kornybizdehok@gmail.com
Web: http://kornybiz.dehok.unideb.hu
Facebook: https://www.facebook.com/kornybizdehok
Cím: Zöld Pont Iroda és Közösségi Tér: 4032 Debrecen, Böszörményi út 138. „A” épület
Postacím: 4032 Debrecen, Egyetem Tér 1.