×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

A legjobban a _____________ várom.

#
#

“Nem gondolod, hogy ha tévednék, azt pontosan tudnám?” – Agymenők kvíz a Red and White-ban

2018-03-16

A tavaszi félév sem telhet el kvíz est nélkül, ez alkalommal az Agymenők sorozat kerül terítékre a TTK HÖK jóvoltából.


A már-már hagyománnyá vált TTK-s kvízestek 2015 decemberében kezdődtek, ekkor a debütáló téma a Csillagok Háborúja franchise új filmje kapcsán, a Star Wars volt. Az első rendezvény a Koli Klub hátsó termében került megrendezésre, és hozva a hozzá fűzött reményeket - illetve a maximális csapatszámokat - osztatlan sikert aratott.

 

Nem is volt kérdés, lesznek-e további ilyen- vagy ehhez hasonló programok. Ahogy elérkezett a tavasz, újabb kvíz került kiírásra, ezúttal A Gyűrűk Ura trilógia filmes világában tették próbára az érdeklődők emlékezetét. Szerencsére a kvízrajongók száma nem fogyatkozott, sőt, alig pár nap alatt betelt a férőhelyek száma.

 

2017 tavaszán - szakítva a hagyományokkal - nem filmekből, hanem az addigra közkedvelté vált Trónok harca sorozatból állítottak össze kérdéssort. Az eddigieknél is nagyobb érdeklődés hatására, a rendezvényt két napossá bővítették, amely során az első nap két selejtezőt-, másnap pedig egy szuper döntőt bonyolítottak le.

 

 

Az esemény sikere nem kerülte el a DEHÖK figyelmét sem, így 2017 őszén a Debreceni Egyetem Napok rendezvénysorozatában egy Jóbarátok kvíz is helyet kapott, mely rendhagyó módon a  nagyerdei Red and White klubban került megvalósításra.

 

Az érdeklődők létszáma az idő előrehaladtával, illetve a rendezvények számával egyre nőtt. A szervezők mindig törekszenek az aktuális témában a legötletesebb kvízkérdések megalkotására, továbbá igyekeznek kielégíteni minden résztvevő igényét. Nem csupán a fanatikusokét, akik a legnagyobb rajongóknak tartják magukat, hanem azokét is akik csupán könnyed szórakozásra vágynak a szürke hétköznapokban.

 

Amennyiben lehetőség van rá, a rendezők a kérdéskörhöz kapcsolódó jelmezt is magukra öltenek, ezzel is elősegítve a jobb hangulat megalapozását.

 

 

A soron következő kvíz az Agymenők sorozatból készülő vetélkedő, ami március 20-án kerül megvalósításra, újfent a Red and White klubban. A szervezők minden Debreceni Egyetemi hallgatót szeretettel várnak, ne habozzatok a jelentkezéssel, ugyanis a szabad helyek gyorsan fogynak!

 

További részletekért keressétek fel a Agymenők kvíz // Március 20 // Red & White facebook eseményt, jelentkezni pedig IDE kattintva tudtok!

 

DE TTK HÖK - Veres Bence 

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok