×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

A vizsgaidőszak alatt a legtöbb időt ___________ töltök.

#
#

Mérföldkőhöz érkeztek a jogász hallgatók - Ilyen volt az első Felező- és Végzős Est

2018-03-07

Csaknem 250-en látogattak el az Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának átalakított rendezvényére, mely az eddig különálló felezős- és végzős esteket volt hivatott összekapcsolni.


Az Állam- és Jogtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata hagyomány teremtő jelleggel rendezte meg 2018. március 6-án kedden, az első Felező- és Végzős Estet. A vendégek a Főépület Díszudvarának pompás környezete, finom vacsora és báli zenekar mellett emlékeztek vissza az elmúlt évekre oktatóik és hallgatótársaik társaságában.

 

 

Az estét a kar vezetése nevében Dr. Szikora Veronika, az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) dékánja nyitotta meg. Ünnepi nyitóbeszédében kiemelte az est fontosságát, és hogy ezen pillanatokat őrizzék meg a hallgatók emlékezetükben a diploma megszerzése után is.

 

 

A dékáni köszöntő beszédet követően Veres Tibor és Kelemen Márta hallgatók mondták el felező beszédüket hallgatótársaiknak.

 

- Elindult a visszaszámlálás, pedig szinte még csak most kezdtük tanulmányainkat, és máris a felénél tartunk. Kellettek a kezdeti nehézségek ahhoz, hogy most értékelni tudjuk, hogy most itt vagyunk - osztotta meg gondolatait Veres Tibor, harmadéves jogász szakos hallgató.

 

- Köszönet illeti oktatóinkat is, hiszen munkájuk és türelmük eredménye az, hogy ezt a mérföldkövet most elérhettük - egészítette ki Kelemen Márta, igazgatásszervező szakos hallgató.

 

 

A felező beszédeket az oktatói- és hallgatói díjak átadása követte. Ez az este sem telhetett el humor és nevetés nélkül, hiszen oktatói részről olyan díjak kerültek kiosztásra, mint például az ÁJK Osztályfőnöke, vagy épp az “Aki miatt jövőre is találkozunk” díj.


Hallgatói oldalról sem volt hiány kreativitásban, megismerkedhettünk A könyvtár urával, Miss A vizsgával de kiosztották A legjobb jegyzet díját is. A feleződíjak átadását  a végzősök gyűrű- és medálavatása követte, Dr. Szikora Veronika dékánasszony avatta fel a végzős jogászhallgatókat, amit Nádró Veronika és Gönczi Gréta végzős hallgatók beszéde előzött meg.

 

 

- Kapuban állunk. Abban a kapuban, melynek a másik oldalán a nagybetűs élet vár - összegezte gondolatait Nádró Veronika, a végzősökhöz szóló beszédében.

 

- Gratulálni szeretnék minden jelen lévő hallgatónak, hiszen felelős döntése mellett kiállt, és ha már a végzős bálján vesz részt,  bátran kijelenthetem, hogy jól döntött - tette hozzá Gönczi Gréta, szintén végzős hallgató.

 

 

A feleződiplomák átadása valamint gyűrű- és medálavavatás után a vendégek egy finom vacsorával csillapíthatták étvágyukat, az este további részében pedig a Panorama Party Showband szolgáltatta a talpalávalót a vendégeknek és tették még emlékezetesebbé az éjszakát.

 

DEHÖK PR Iroda- Vasadi Mihály

Fotó: Balogh Albert

 

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok