×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

Részt veszel a gólyabálon?

#
#

Élmény minDEN pillanat

2017-09-28

A DEN nyitónapjához hasonlóan a folytatást is változatos programokkal színesítették a szervezők. A kétnapos Civil Torony kezdeményezésre már kora délután kilátogathattak a hallgatók. A Forrás Lelki Segítők Egyesülete rögtön a bejáratnál érzékenyítő vetélkedőre invitálta az érdeklődőket, akik ezáltal a hátrányos helyzetűek életvitelébe nyerhettek betekintést. A Debrecen Bike Maffia is csatlakozott a Nagyerdei Víztoronynál felsorakozó egyesületekhez. A résztvevők bekapcsolódhattak a bringás önkéntesek szendvicskészítésébe, majd két kerékre pattanva kiszállíthatták a jótékony harapnivalókat a szervezet támogatottainak.

A Külügyi Bizottság a mobilitási lehetőségeket ismertette, míg az Egészségügyi Bizottság standjánál szűrővizsgálatokkal igyekeztek vigyázni a hallgatók egészségére. A Környezetvédelmi Bizottság pedig a természet védelmének jegyében játékos feladatokba vonta be a közönséget.

„Az egyetemi napok részeként először megvalósuló Civil Torony azért jött létre, hogy a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata – tizenhárom szervezet közreműködésével – felhívja a figyelmet a szociális érzékenyítés, a környezetvédelem és az önkéntesség jelentőségére” – summázta a rendezvény célkitűzéseit Paczári Viktória, szervező.

Nem csak nézelődhettek, de szebbnél szebb vásárfiákat is vehettek a kilátogatók: a Segítő Vásáron az Igazgyöngy Alapítvány által pártfogolt gyermekek festményei köszöntek vissza egy-egy portékán. Emellett pedig a mesés gyermekrajzokból kiállítás is nyílt a civil téren.  DE játszatok is! – ezzel a hívószóval csalogatta a játékos kedvűeket a HAHA Egyesület óriás marokkó- és társasjátékukra.

Újabb elismert vendégelőadó lépett a DEN pódiumára: Geszti Péter tartott előadást „Inspirációk a mindennapokban” címmel a Víztoronyban. A számos díjjal kitüntetett dalszövegíró, énekes, és reklámszakember saját életéből merített példákon keresztül mutatta be, mi viszi előre a sikeres embereket. Az inspiráló szavak után következtek a lélekemelő harsonák, avagy a Kelet Brass Band lépett fel, majd a Zeneművészeti Kar Sonus együttesének „ütős” koncertjét hallhatta a nagyérdemű a Víztoronykert színpadán. Az estét borkóstoló is megízesítette, ahol a magyar borvidék remekeit kóstolhatták végig a résztvevők.

A Red and White-ban 4v4 kispályás foci és FIFA bajnokság, valamint a Jóbarátok című sorozat kvíz kérdései dolgoztatták meg a hallgatókat. Az agytorna után a Dortmund - Real Madrid és további két BL mérkőzést közvetítettek a focirajongóknak.

Még nincs másfél hete, hogy bejelentettük: a DEN-t a Punnany Massif zárja a HALL-ban. A pécsi partizánok koncertjére másfél ezren voltak kíváncsiak. Az „utolsó tánchoz” a talpalávalót pedig DJ Sterbinszky szolgáltatta a bulizni vágyóknak.

Találkozzunk jövőre is!

DEHDK Sajtóiroda- Hajdú Orsolya

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok