×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

Ha újrakezdhetnéd az egyetemet, melyik karon tanulnál?

#
#

Közeleg a mi napunk!

2018-09-24

Idén is teltház várható a Debreceni Egyetem nagyszabású tanévnyitó showján, melyen a rendezvény fennállása óta először a küzdőtérre is lehet jegyet váltani.


Hagyományteremtő alkalommal tartották meg először 2016-ban a yoUDay-t, melyen - kinőve egykori korlátait a megnövekedett látogatói igények miatt - idén először a stadion gyepét is elérhetővé teszik a látogatók számára. A yoUDay az egyetem polgárainak összetartozását hivatott szimbolizálni, amibe a vendégek is bekapcsolódhatnak azáltal, hogy az egyetem színeit öltik magukra - sárgát illetve zöldet.

 

 

Azonban a yoUDay nem csak a tanévnyitó showról szól, hiszen számos egyéb programmal készülnek a szervezők már napközben is. Idén is lesz tehetségkutató illetve főzőverseny, továbbá újdonságként jelentkezik chilis hamburgerevő verseny illetve büntetőrúgó vetélkedőn is részt lehet venni. A megannyi szórakozás mellett alkalom adódik arra is, hogy másokon segítsünk, így már a reggeli óráktól lehetőség lesz vért adni is.

 

 

Természetesen az egyetem gondoskodik arról, hogy a programok a hallgatók számára elérhetőek legyenek, így a yoUDay ez alkalommal is 14:00-tól TANÍTÁSMENTES napnak minősül. A kísérőprogramok legkésőbb 17:00-ig tartanak, ezt követően az Egyetem napja a Nagyerdei Stadionban folytatódik, ahova már csak korlátozott számban elérhetőek a jegyek a küzdőtérre.

 

 

A tanévnyitó stadionshow-n most is a legnagyobb hazai sztárok lépnek fel, így köreinkben lesz Ákos, Majka, Horváth Tamás valamint az Animal Cannibals is.

 

 

A yoUDay ez alkalommal is maradandó élmény lesz, nem ajánlott kihagyni idén sem!

 

 

Jegyek és további információ: www.youday.hu/ticket


Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/830277277152381/


yoUDay himnusz: https://www.youtube.com/watch?v=fy0p23fqt2o
 


DEHÖK PR Iroda- Vasadi Mihály

Fotó: unideb.hu; youday.hu

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok