×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

A legjobban a _____________ várom.

#
#

Ismét nagy sikert aratott a GTK aKarom

2018-10-11

A Gazdaságtudományi Kar Hallgatói Önkormányzata változatos programokkal, neves előadókkal készült a hallgatók számára, akik három napon keresztül szórakozhattak közösen.


Az október 7-9. között zajló rendezvényen meghatározó szerepet töltött be a sport és az egészséges életmód. Darts és beerpong bajnokság indította a vasárnapot, este – ahogyan a másik két napon is – sztárfellépők gondoskodtak a jó hangulatról aKazánházban. Pixa és Purebeat zenélt első este, amely megágyazott a következő napok sikerességének.

 

 

Hétfőn a labdajátékok kerültek fókuszba: lábtengó- és pingpong bajnokság mellett nyolc csapat, két csoportban focikupán csapott össze. Az előző évekhez képest a B-Strong erőverseny idén sem maradt el, továbbá két kilométeres futáson is megküzdhettek a mozogni vágyók. Valamennyi vetélkedőn díjazták az első három helyezettet, a legjobbak páros gólyabáli jegyeket nyerhettek.

 

 

A Sportcsarnokban zumba és aerobic várta hölgyeket, az ingyenes tombolasorsoláson sportkiegészítők, gólyabáli jegyek voltak a nyeremények. A programsorozat legkedveltebb és legnépszerűbb állomása, a hagyományos főzésre idén is rengeteg csapat nevezett, a jó hangulatú csapatprogramhoz hozzájárulta jól ismert csípős csirkeszárny evő verseny, ahol csípősebbnél csípősebb falatokkal kellett megbirkózniuk a résztvevőknek. Este Senkise és Dj Szecsei bulijára zsúfolásig megtelt a Kazánház. Kedden társasjátékozás, póker és tanár-diák kvíz színesítette a programot, a napijeggyel vagy bérlettel rendelkezők ingyenesen fogyaszthattak el egy finom ebédet a Grill Teraszon. A záró estén az eredményhirdetést követően a BSW, valamint Lil G és Nemazalány lépett színpadra, ugyancsak teltház előtt. A szervezők idén is kitettek magukért, hallgatók sokaságát sikerült megmozgatni és szórakoztatni a három nap alatt.

 

 

DEHDK Sajtóiroda-Tóth Márkó

Fotó: Balogh Albert

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok