×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

Te ott leszel a Gólyatáborban?

#
#

Jótékony gólyák

2017-09-05

Hatalmas lelkesedés jellemezte idén is a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a SZÖSZ közös tanszergyűjtő kampányát. A gólyatáborban már negyedik éve meghirdetett akcióval most is több száz gyermek iskolakezdését segítik majd az elsőéves hallgatók.

-Sokan elfelejtik, hogy a hátrányos helyzetű családok számára az olyan egyszerűnek tűnő kiadások is gondot jelentenek, mint az iskolakezdő füzet-, és írószercsomag. Éppen ezért külső segítség híján rengeteg gyermek már az iskolakezdés első pillanatától kezdve hátrányba kerül társaival szemben - fogalmazott Paczári Viktória, a SZÖSZ elnöke.

 

A gólyatábor első turnusában összegyűlt felajánlásokat első körben szeptember 3-án adták át a szervezők a debreceni átmeneti otthonok – elsősorban a ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft. által működtetett „Fecske” és „Fészek” nevű intézmények - lakóinak.

A gólyák rengeteg füzetet, tollat, sőt még tolltartókat és iskolatáskákat is felajánlottak az első héten. Emellett a Debreceni Egyetem Ajándékboltja is két hatalmas doboznyi ajándékkal járult hozzá ahhoz, hogy ne a tanszereken múljanak az év végi ötösök.

 

A két gólyatábori turnus során gyűjtött adományokból a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány által működtetett művészeti iskolák több száz diákja a következő héten veheti majd át a felajánlásokat.

-Az elmúlt három évben közel 500 gyermek tanévkezdését tudtuk segíti. Örülünk annak, hogy a meghirdetett kampányunkra most is kiemelten figyeltek a gólyatáborban résztvevők. Nemcsak a gólyák, de a csapatvezetők, szervezők is lelkesen hozták felajánlásaikat - fogalmazott az átadót követően Arnóczki Tamás, a DEHÖK alelnöke.

 

A szervezők minden adományozónak, közreműködő szervezetnek és intézménynek ezúton is köszönetet mondanak!

 

 

DEHDK Sajtóiroda

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok