×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

Akkor mi is feltesszük a nagy kérdést:

#
#

Aki tényleg hisz az élethosszig tartó tanulásban

2018-12-10

Műszaki menedzser, gépészmérnök, vállalkozásfejlesztés és jog, hogy mi a közös bennük? Szilágyi Gábor beszélt a szakmai tevékenységéről, időbeosztásáról és arról, hogy nemrégiben a jogászdíj év fiatal tehetsége kategóriájának 3 legjobbja közé került.


A Wolters Kluwer Jogászdíj pályázatot 2018-ban immár harmadik alaklommal hirdették meg, amelynek legújabb, az Év fiatal tehetsége joghallgató kategóriában a Debreceni Egyetem negyedéves jogászhallgatóját, Szilágyi Gábort a szakmai zsűri a legjobb három közé sorolta. A pályázat célja, hogy elismerjék a hazai jogász szakma kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőit. A pályázat több fordulóból állt, a nevezőknek egy pályamunkát kellett készíteniük, amely lényegében összefoglalta az eddig nyújtott szakmai tevékenységüket, tanulmányaikat, publikációkat.

 

A pályázat több szintes, az első fordulók zártak, itt egy nagyon magas minőségi szűrésen mennek keresztül a benyújtott pályázatok, majd a vizsgálatok után egy országos forduló díjátadójára kerül sor, amelyet idén november 30.-án Budapesten rendeztek meg a Várkert Bazárban.  Gábort mentora, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudomány Kar dékánja, Szikora Veronika terjesztette fel, aki a pályamunka elkészítésében is sokat segített a hallgatónak. Gábor a jog mellett rengeteg szakterületen kipróbálta már magát, hiszen számos diplomát és oklevelet szerzett, többek között műszaki menedzser és gépészmérnök szakon, és jelenleg is több egyetem hallgatója. A különböző szakterületeket ötvözni kívánja, és a későbbiekben mindenkép szellemi jogtulajdon védelemmel szeretne foglalkozni, ahol a műszaki, a gazdasági és jogi ismeretek jól összeegyeztethetők.

 

Forrás: jogaszdij.hu

 

A tanulmányai mellett Gábor az ÁJK Praetor Szakkollégium elnöke, különböző jogi konferenciákon is vendégeskedik, publikál magyar és idegen nyelven.

 

„Sok szervezést és tervezést igényelnek az elfoglaltságaim. Az első diplomám a műszaki menedzser volt, ahol a szervezést tökéletesen megtanultuk, így ezt gyakorlatban is alkalmazom, hiszen jelenleg is három egyetem között ingázom.” – emelte ki Gábor, aki hozzátette, hogy szereti ezt az életvitelt, szeret tanulni és az évek alatt már megtanulta kezelni a szoros időbeosztását.

 

 

DEHDK Sajtóiroda-Bajkó Kinga

Fotó: jogaszdij.hu

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok