×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

Akkor mi is feltesszük a nagy kérdést:

#
#

Aki nem szeret unatkozni...

2018-12-25

Mailáth György országbíró emlékére 2014 óta rendeznek tudományos megmérettetést, melyen joghallgatói és bírósági tagozatban, ezeken belül pedig polgári jogi, büntetőjogi, munka-, közigazgatási és európai jogi, valamint bírósági általános igazgatási szekciókban lehet indulni. Második alkalommal végzett első helyen saját szekciójában a Debreceni Egyetem PhD hallgatója. 


Az Országos Bírósági Hivatal ötödik alkalommal hirdette meg a Mailáth György Tudományos Pályázatot, amely pályázat azt szolgálja, hogy egyrészt a joghallgatók, másrészt a bírósági dolgozók is szélesebb körben foglalkozzanak tudományos kutatómunkával, s ennek keretében különböző témakörökben készítsenek pályamunkákat. Dr. Bagossy Mária, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának korábbi jogász szakos hallgatója, illetve a Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola jelenleg harmadéves PhD hallgatója, saját szekciójában immár másodjára nyerte el a szakmai zsűri elismerését. Mária a PhD tanulmányait a Büntetőjogi és Kriminológiai Tanszéken folytatja, ennek megfelelően mind az idei évben, mind pedig tavaly is a büntetőjogi szekcióban indult a pályázaton.

 

 

Dolgozata a „Kártalanítás az alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt” címet kapta. A téma a büntetés-végrehajtási törvény 2017. január 1. napjától hatályos azon módosítására fókuszál, melynek értelmében a fogvatartottak immár pénzbeli kártalanítást igényelhetnek az alapvető jogaikat sértő börtönkörülmények okán, például a zárkákban uralkodó túlzsúfoltság, az illemhely elkülönítésének hiánya, a nem megfelelő szellőzés, világítás vagy fűtés miatt. Mivel a kompenzációs eljárás bevezetése óta számos bírósági határozat született e tárgykörben, a pályamunkában annak vizsgálatára került sor, a bírói gyakorlatban kialakultak-e már főbb irányvonalak a kártalanítási kérelmek elbírálása tekintetében. Máriának a PhD témavezetője, Dr. Pápai-Tarr Ágnes egyetemi adjunktus segített a pályamunka elkészítésében. 

 

Mária levelező tagozatos tanulmányai mellett a Debreceni Járásbíróságon bírósági fogalmazó.

 

„Mindig is szerettem magam elfoglalni ehhez hasonló tudományos tevékenységekkel, az egyetemen is számos pályázaton és versenyen indultam, hiszen nem különösebben szeretek unatkozni. Úgy gondolom, hogy még most, 26 évesen időm és energiám is van arra, hogy akár a munkám mellett is ilyenekkel foglalatoskodjak.” – emelte ki Mária, aki a közeljövőben publikációira szeretne nagyobb hangsúlyt fektetni. Célja, hogy harmadik alkalommal is első helyen végezzen a Mailáth György Tudományos Pályázaton. 

 


DEHDK Sajtóiroda-Bajkó Kinga
Fotó: https://debrecenitorvenyszek.birosag.hu

 

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok