×

Aktuális

Napi kérdés

Voksolj és mondd el, mit gondolsz! Merthogy minket érdekel a véleményed, úgyhogy kattints és szavazz! Segítsd a munkánk, hogy még inkább kedvezhessünk nektek. Köszönjük!

Részt veszel a gólyabálon?

#
#

Az egyetemi döntő a tét a lányoknál

2017-03-24

Labdarúgás

 

A tabella második pozícióját elfoglaló DEAC a hatodik helyen álló Derecske gárdáját fogadja szombaton 15 órától az Egyetemi Sporttelep műfüves pályáján. Sáfár László tanítványai az ősszel 3-0-ás győzelmet arattak idegenben, és abban bíznak, ezúttal sem jelent majd nekik gondot a három pont megszerzése.

 

Az egyetem másik megye I-es gárdája, a Dér István vezette DASE idegenben, a Kaba vendégeként lép pályára szombaton 15 órától. A tavasszal eddig egészen jól játszó, négy meccséből 10 pontot szerző, így nyolcadik helyezett csapatnak van oka a visszavágásra, hiszen ősszel egy balul sikerült mérkőzésen 4-1-re tudott győzni a jelenleg tizenkettedik Meteorit.

 

Futsal

 

Az NB II Keleti csoportban állandósul a harc az első helyért a Csenger és a DEAC között. Még egyik csapat sem szenvedett vereséget a rájátszásban, sőt a Csenger mindhárom meccsén győzött, ezzel behozta a kétpontos hátrányát. A DEAC férfi futsalcsapata hétfőn a Kazinbarcika vendégeként nyerve szerezheti vissza a vezetést. A találkozó 19 órakor kezdődik.

 

Szombat este a nők ismét hazai pályán játszanak, ezúttal az Árkád ETO-val csapnak össze. A meccs 20 órakor kezdődik a DESOK-ban. Sólyom Attila edző nehéz mérkőzésre számít, de bízik a csapatában.

 

Kosárlabda

 

Befejeződött az alapszakasz a Debreceni Egyetem férfi és női csapatának is, mindkét együttes készülhet a négyes döntőért vívott keresztjátékra. Kovács Imre lányai mindössze egy vereséggel nyerték meg a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság (korábbi MEFOB) keleti csoportját, így első kiemeltként a nyugati negyedik Pécsi Tudományi Egyetemmel játszhatnak a döntőbe jutásért. A férfiak egy nagyszerű hajrának köszönhetően végül a második helyen végeztek, a döntőért pedig a Szombathellyel játszhatnak majd. 

 

De addig is még vár a nőkre az amatőr bajnokság 21. fordulója, vasárnap Szegedre utazik a csapat, a mérkőzés 13 órakor kezdődik.

 

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő ezúttal a Salgótarjáni KSE otthonába látogat, a mérkőzés szombaton 18 órától lesz a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban.

 

Kézilabda

 

A tabella első helyén álló DEAC vasárnap a második Mezőkövesd U23-as csapatánál vendégszerepel. A meccs a Városi Sportcsarnokban lesz 18 órától.

 

Röplabda

 

Szombaton Debrecenben zárulnak az alsóház küzdelmei, a DEAC két meccset is játszik a 8-10. helyért. 13 órakor kezdődik a DEAC – PTE PEAC C-Doki, 17 órakor pedig a DEAC - Sümeg találkozó.

 

Torna világkupa

 

A Debreceni Egyetem hallgatója, Berki Krisztián Dohában versenyez a héten. A szerdai selejtezőn első helyen végzett gyakorlatával, a fináléra péntek délután kerül sor.

 

DEAC/Sajtóiroda

Írj nekünk

MIBEN SEGÍTHETÜNK?

×
Írj nekünk

Jogsegély

×

Kosár

Nincs termék a kosárban

Még vásárolok